Idén huszonöt éves a Bolyoki Vigadalom

A mazsorett csoport menettáncával kezdődött szombaton a XXV. Bolyoki Vigadalom. A Gömöri Lovas és Népi hagyományőrző Egyesület vezetésével vonultak a fiatalok a strand bejáratától egészen a Bíben-völgyig. A színpadi produkciók délután kezdődtek el. Először az F3 Fitness Team tartott bemutatót, majd az Ózdi Szívbetegek Egyesületének tagjai szórakoztatták a nézőket. A hagyományoknak megfelelően, az Újváros Téri Tagóvoda apróságainak fellépését követte a Petőfi Sándor Általános Iskola diákjainak, majd az Újváros Téri Általános Iskola tanulóinak táncbemutatója. A 25. születésnapi vigadalom idén is sok látogatót vonzott ki a Bíben lábához.

„Én a családommal jöttem el ide, minden évben el szoktunk látogatni erre a rendezvényre, hiszen nagyszerű közösségformáló. Én hétfőn kezdem az egyetemet és úgy döntöttem, hogy ezzel búcsúztatom a nyarat, hiszen nagyszerű programok vannak és nagyon szeretjük az élő zenét. Remélem, hogy mindenki jól érzi magát” – nyilatkozta Molnár Luca.

Egy pályázatnak köszönhetően ukrán, román, szlovák és magyar kézművesek is kínálták portékáikat, de megcsodálhatták a kilátogatók a díszkovács és a fazekasmestereket munka közben. Idén is több generációt szólítottak meg a szervezők.

„Én, mint területi képviselő szeretném ezt a hagyományt továbbra is megőrizni, hogy a jövőben is működhessen. Nagyon sok programmal várjuk az ide kilátogatókat, kiárusítókkal, egy nemzetközi kézműves falu is itt van, több kézműves foglalkozással. Gyerekeknek játszóház, ugrálóvár, dodzsem is van, és nagyon szeretnénk, hogyha minél többen kilátogatnának, mindenkit nagy szeretettel várunk” – hangsúlyozta Zubor László, területi képviselő.

A kulturális eseményen köszöntőt mondott Janiczak Dávid polgármester, aki elmondta, hogy minden évben ellátogatott a vigadalomra.

„Nagyon fontosnak tartom azt, hogy ez a városrész és az itt élők, az a maroknyi ember, aki megálmodta a Bolyoki Vigadalmat és az ő követőik évről-évre gondoskodnak arról, hogy ennek a városrésznek legyen egy olyan napja, amikor az itt élők, a helyiek találkozhatnak egymással, eltölthetik az időt kedvükre. Színpadi fellépések, helyi csoportok színesítik a műsort, este pedig igyekszünk mindig egy-egy sztárvendéggel is segíteni a mulatságot. Bízom benne, hogy a mai nap is jól fog telni, bízom benne, hogy mindenki jól fogja magát érezni” – fogalmazott Janiczak Dávid, polgármester.

Janiczak Dávid a színpadra szólította Heltovics Miklósnét, aki mint mondta, a megteremtője ennek a rendezvénynek. A huszonöt évig tartó főszervezést köszönte meg a polgármester és a területi képviselő.

A Dance Sqare SE latin táncfellépését és a Gymstick bemutatóját követően a Highland Bastards együttes lépett színpadra, akik ír kocsmazenékkel szórakoztatták a közönséget. Te rongyos élet címmel Kiss Alexandra és Baráth Zoltán énekesek operett slágereket adtak elő. Este hét órakor a V-Tech könnyűzenei együttes adott több mint egy órás koncertet. A jubiláló Bolyoki Vigadalom programjait utcabál, majd tűzijáték zárta.

08_0_t 08_1_t 08_2_t 08_3_t
08_4_t 08_5_t 08_6_t 08_7_t
08_8_t 08_9_t 08_10_t 08_11_t
08_12_t 08_13_t 08_14_t 08_15_t
08_16_t 08_17_t 08_18_t

Forrás: ozd.hu

Twitter
Vissza