Vallatópad, vagy amit akartok!

Csaknem telt házas érdeklődés övezte azt a beszélgetős estet, melyet az Olvasóban hirdettek meg az elmúlt héten. Az esemény vendége Vályi István volt, akinek neve összefonódott az autós újságírással és a televíziós műsorvezetéssel, szerkesztéssel. Beszélgetőpartnere Lendvai Zsolt újságíró volt, aki elmondta, hogy gyakornokként, majd belső és külső munkatársként a Total Car-nál dolgozott, ahol kollégák voltak. Vályi István sok szereplést vállal a médiumokban, így a Youtube-on is figyelemmel kísérhetik munkásságát.

„A felkészülést alapjaiban megkönnyítette ez a két tényező, hogy ismerjük is egymást, illetve hogy nagyon sok mindent lehet ezekből a beszélgetésekből megtudni. Ő a hazai autós újságírásnak egy nagyon színes, nagyon érdekes karaktere. Bízom benne, hogy ez a beszélgetés is egy élmény lesz mindenkinek. Neki egy nagyon széles világlátása van, határozott véleménye akár autós, akár nem autós témákról, és ezeket kendőzetlenül a közönség elé is tárja bármikor” – mondta Lendvai Zsolt, újságíró.

Vályi István elmondása szerint nagyon szeret az emberekkel beszélgetni, szereti a nyüzsgést, de mégis elköltözött Budapestről egy vidéki kisvárosba. Ott érzi magát a legjobban. Fontos az a csend és az a nyugalom, amit akkor érez, amikor bezárja a kertkaput maga után. A péntek délutáni beszélgetés címe: Vallatópad, vagy amit akartok!

„Nagyon szeretek az emberek közé járni és beszélgetni, mert akkor mérem föl és akkor látom, hogy mi az, ami érdekli őket és mi rezonál a társadalomban. Nagyon szeretem azt, amikor úgy mennek haza, hogy arról volt szó, amiről ők szeretnének beszélgetni. Mikor meghívtak ide és kérdezték, hogy van-e valami előadásom azt mondtam, hogy nekem az az előadásom, hogy beszélgetek az emberekkel. Mert ha elmondok valamit, lehet a hallgatóság háromnegyedét nem érdekli. Ezért találtam ki, hogy legyen ez vallatópad, kérdezzenek és beszélgessünk. Legyen meg egy interakció a közönséggel. Nagyon hamar feloldódnak és baráti hangulat tud lenni a közepére” – fogalmazott Vályi István, újságíró.

Vályi István tervei között szerepel, hogy minél több szórakoztató és edukatív műsort tudjon a jövőben készíteni kollégáival. Nagyon szeret utazni, ezért még több helyre szeretne eljutni a világban. Megmutatni az embereknek, hogy nem annyira ellenséges a világ, mint amilyennek azt sokan gondolják. Vályi István sokféle korosztályt volt képes megszólítani, ezt az is bizonyította, hogy a nézők között több generáció is helyet foglalt.

07_0_t 07_1_t 07_2_t

Forrás: ozd.hu

Twitter
Vissza