Együtt ünnepeltek az ózdiak augusztus 20-án az Ifjúsági Parkban. Az államalapításnak, illetve Szent István királynak emléket állító rendezvényre sokan kilátogattak. Marosréti-Zsuponyó Anett, városunk alpolgármestere szegte meg az Új Kenyeret, amelyre Szőke Gábor, római katolikus plébános kérte az Úr áldását.
A Tábortűz Hagyományőrző Egyesület és a helyi táncegyüttesek tagjainak gyűrűjében vonult fel a színpadra Marosréti-Zsuponyó Anett alpolgármester és Szőke Gábor római katolikus plébános augusztus 20-án. A város vezetői közösen énekelték el a Himnuszt, majd Bukovinszky Zsolt köszöntötte az ünneplőket.
„Köszöntöm önöket augusztus 20-án, az államalapítás, az államalapító Szent István Király emlékünnepén, amely a magyar katolikus egyház fő ünnepe és az új kenyér ünnepe is” – mondta Bukovinszky Zsolt, az ÓMÉK ügyvezető-főszerkesztője.
Ünnepi köszöntőt mondott Marosréti-Zsuponyó Anett, Ózd város alpolgármestere, aki az új kenyérről és Szent István királyról is beszélt.
„Hit és tudás mellé képesség is kellett ahhoz, hogy ezt a nagy álmot meg is tudja valósítani. Első királyunk a keresztény hit alapjaira építve tudott országot építeni, erős államot alapítani. Döntéseivel végérvényesen kijelölte helyünket Európában. Tudjuk azóta, hogy nekünk nem szabad letérnünk a kijelölt útról, meg kell őrizni hagyományainkat, a ránk hagyott örökséget” – tette hozzá Marosréti-Zsuponyó Anett, alpolgármester.
Hozzátette, csak így tudunk egy olyan országot, olyan várost építeni, ahol jó felnőni, élni, ahol mindenki biztonságos otthonra lelhet. Az alpolgármester ünnepi beszédét követően Szőke Gábor római katolikus plébános könyörgését hallgathatták meg a résztvevők.
„Hálát adunk mindazok munkájáért, akik szántottak, vetettek, arattak, szállítottak, őröltek, dagasztottak, sütötték, hogy illatos ajándékod minden nap asztalunkra kerüljön. Urunk, fogadd érte köszönetünket és álld meg asztalunkra került kenyerünket mennyei áldásoddal, hogy hálás lélekkel fogyasztva érte neked és embertársainknak hálát adva testünk, lelkünk gyarapodására szolgáljon” – fogalmazott Szőke Gábor, római katolikus plébános.
Szőke Gábor atya megáldotta az Új Kenyeret. Ezt az új búzából készült, nemzeti szalaggal átkötött „cipót” Marosréti-Zsuponyó Anett alpolgármester szegte meg. A város vezetői, a megjelent önkormányzati képviselőkkel együtt a közönséget is megkínálták az új kenyérből.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Forrás: ozd.hu
