Játszd újra, Sam! című előadását hozta Ózdra a Zenthe Ferenc Színház a Déryné program keretében. A történet középpontjában Allan Felix, egy filmkritikus állt, akit elhagyott a felesége. Barátai pedig azon fáradoztak, hogy Allan új társra leljen. Ezzel pedig elkezdődött a szünet nélküli randevúk sora.
Az Olvasó színháztermébe sétáltak be az emberek. Lassan megtöltötték a sorokat. A Déryné program keretében újabb előadás érkezett Ózdra.
„Szeretünk járni, szoktunk többször is járni. Kis csajos program. Hétközben egy kis szín az életben” – mondta Ruszó Judit.
A Játszd újra, Sam! című vígjátékát hozta el a Zenthe Ferenc Színház társulata. Voltak, akik nagyobb társasággal érkeztek az előadásra.
„Borsodnádasdon van egy rákellenes liga, ami nagyon jól működik. Ők szervezték, én meg benne voltam, most ráértem, úgyhogy lejöttem. Amúgy szeretek ide járni, amikor valami esemény van, akkor lejövünk” – nyilatkozott Juhász András.
A salgótarjáni társulat már nem először látogatott az Olvasóba. A mostani történetük középpontjában Allan Felix, egy filmkritikus állt, akit elhagyott a felesége, ezért összeomlott.
Ameddig a férfi látványosan belemerül a bánatába, legjobb barátja Dick és annak felesége, Linda minduntalan azon fáradoznak, hogy Allan új társra leljen. Ezzel pedig elkezdődik a szünet nélküli randevúk sora.
Ezek a találkozók persze sohasem úgy alakulnak, ahogy azt szerették volna. Dick egy elfoglalt üzletemben, így Allennek főleg Linda segít a randizásban. A Játszd újra, Sam! egy 1972-ben bemutatott amerikai film, amely Woody Allen forgatókönyve alapján készült.
„Ez egy nagyon fontos és nekem sokat adó szerep. Azt nem mondom, hogy a bemutatón már készen voltam én, sőt kifejezetten azt érzem, hogy mostanában, tehát az elmúlt 10-12 előadás alatt kezdett el igazán az enyémmé válni ez a dolog és ez roppant jó érzés egy színésznek, ha ez létrejön, mert sokszor nem is jön létre. Itt most úgy érzem, hogy létrejönni látszik” – mondta Ágoston Péter, a Zenthe Ferenc Színház színésze.
Ezt a színpadi verziót Dér András rendezte. A társulat néhány éve játssza a darabot. Azt mondják, nagy sikere szokott lenni a közönségnél, ugyanis ezeket az élethelyzeteket a férfiak és a nők is átérzik. Az eseményről bővebb összeállítást a Kaleidoszkópban láthatnak majd.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
