Molnár Ferenc örökérvényű Mefisztó-története, Az ördög, fordulatokban gazdag, éles humorú vígjáték, amely csodálatos érzékenységgel világít rá a férfi és nő közötti viszony legeldugottabb mélységeire. Ezt a történetet élvezhette végig a közönség az ÓMÉK-Olvasóban. A két felvonásos, 120 perces színdarab főszereplője János. Tehetséges festőként egy barátja megbízza azzal, hogy portrét készítsen feleségéről, Jolánról. A férfi és a nő azonban titokban szeretik egymást, ezen alapszik a mű alapkonfliktusa.

„Egy vívódó női alkat ez a szerep, Jolán, aki tulajdonképpen az ösztönei és az esze, az elvárások között hezitál, lavírozik, hogy a szerelmet válassza, vagy pedig megfeleljen annak, hogy egy házasságban, amibe belement és amiben nem boldog, ott maradjon-e és úgy élje le tisztességesen az életét, vagy pedig a szenvedélye után menjen. Ez egy nagy kérdés nyilván minden élethelyzetben, minden korban” - mondta Bozó Andrea, Jászai Mari-díjas színésznő.

A házas nő és a művész közötti vonzalmat mindketten elfojtják mindaddig, amíg be nem lép a képbe a rejtélyes harmadik, vagyis maga az ördög. Egyetlen célja a darab során az, hogy felszabadítsa a vívódó szerelmesek között lappangó titkos érzéseket. Ágoston Péter, az ördög szerepét játszó színész mesélt arról a hosszú folyamatról, amelynek során már sajátjának érezte Molnár Mefisztóját.

„Hát vettem egy nagy levegőt, mikor én ezt elvállaltam. Nem volt könnyű folyamat, de tudtam nagyon jól, hogy ha ezen a folyamaton én végig evickélek kitartással és szorgalommal, akkor egy idő után majd meg fogja hálálni magát. Talán mostanában érünk el abba az állapotba úgy, hogy már lassan a harmincadik előadáson túl vagyok, hogy elkezdtem benne jól érezni magam, vagy kicsit megnyugtatóbban elkezdtem ösztönösebben játszani benne. Ezt körülbelül most, az utóbbi 5 előadásban érzem. Szóval nem könnyű folyamat ez. 25 előadásnak el kellett telnie, hogy azt érezzem, hogy valamennyire is az enyém az anyag” - fogalmazott Ágoston Péter, színész.

Az előadás alatt több alkalommal is hangos nevetéstől és tapstól zengett a Színházterem. A nagyszerű színészi játéknak köszönhetően kimondatlanul is érzékelhette a közönség a darab egyik fő mondanivalóját: mennyi hazugság és elfojtás marad titokban, hiszen a látszatnak meg kell felelnünk.